Míg a férfiak akkor tudnak eredményesen leadni súlyukból, ha külső kényszer hatása alatt állnak, a nők saját maguknak teremtik meg a feszültséget.
Szinte nincs olyan férfi, aki elégedett lenne aktuális súlyával, ám a változtatás érdekében a legtöbben nem vonják le a szükséges következtetéseket – olvasható egy aktuális német tanulmányban, amely elkészítésében összesen 600 férfi és nő vett részt. A férfiak 48 százaléka teljesen tanácstalan, ha arra a kérdésre kellene válaszolnia, mitől is alakult ki esetében a súlyfelesleg. A nők ezzel szemben sokkal tudatosabbak: tisztában vannak azzal, hogy minden, amit megesznek, tükröződhet a mérleg által kijelzett számokon is. Emellé az is társul, hogy a nők 26 százaléka kellemetlenül érzi magát, amikor testsúlyát méri.
„A megkérdezett férfiak többségére jóval kisebb társadalmi nyomás hárul arra vonatkozólag, hogy csökkentse testsúlyát. A nők ezzel szemben jobban ki vannak szolgáltatva a médiumok által folyamatosan bemutatott szépségideál jelentette feszültségnek. A férfiak viszont nagyobb arányban kezdenek egészségi okokból fogyókúrába, ha például orvosuk hangsúlyozza számukra a túlsúlyosság lehetséges egészségi következményeit, s ritkábban motiválja őket az, hogy egyszerűen jobban nézzenek ki.” – mondja Thomas Elrott, táplálkozáspszichológus.
A nőknek ezzel szemben nincs szükségük figyelmeztető jellegű motivációra, mivel általában tudatosabban táplálkoznak, amely abból is adódik, hogy a legtöbb háztartásban még napjainkban is ők gondoskodnak az élelmiszerek bevásárlásáról és az ételek elkészítéséről. A nők ugyanakkor a külső nyomásnak is jobban ki vannak téve: az éppen felkapott szépségideálok a nők többségét az egyik diétából a másikba űzik.
A tanulmány adatai arról árulkodnak, hogy a nők jóval toleránsabbak partnerük túlsúlyosságával kapcsolatban, mint a férfiak: a nők 30 százaléka fenntartások nélkül el tudja fogadni, ha partnerén felesleges kilók vannak; ezzel szemben a férfiak nagyon is pontosan tudni vélik, hogyan is kellene kinéznie feleségüknek, barátnőjüknek. Természetesen a többség számára nagyon fontos a csinos, plusz kilóktól mentes női alak.
A nők többsége több fogyókúrás módszerrel is kísérletezik, a férfiak ezzel szemben a legtöbbször „saját szakállukra” kísérleteznek – s a legtöbbször a koplalást választják. A férfiak és nők esetében is közös, hogy a próbálkozásokat nagyságrendileg ugyanannyi esetben koronázza siker, hiszen a visszahízás nélküli fogyás kizárólag életmód-változtatással és rendszeres testmozgással lehetséges.
-fitforfun.de-
A túlsúlyosak agya másképp működik
Fogyókúra: tények és tévhitek
Le a szénhidrátokkal
Egynapos diéták