Nőgyógyászkereső
TUDÁSTESZT

Tinédzser-szerelem az internet korában

2010-12-03
Magazinok, barátok, iskola, televízió, és mindezek fölött az internet – eddig soha nem látott széles skáláról választhatnak a fiatalok, ha a szerelemről, a szexről vagy a fogamzásgátlásról szeretnének információt gyűjteni.

Mindezek ellenére, csakúgy, mint minden egyes ezt megelőző generációban, számos hézag található a fenti intim témákkal kapcsolatos ismeretek körében – hézagok, amelyeket gyakran a vagányság látszatával próbálnak palástolni. Ezek pedig azt eredményezik, hogy a tinédzserek ma is teherbe esnek akaratukon kívül.

Összehasonlításul, a fejlett nyugati államokban a 15-19 éves korosztályban bekövetkező szülések száma (1000 nőre vonatkoztatva) alapján 11 terhességgel Németország a sor legvégén található csakúgy, mint a skandináv országok (7-11 terhesség) és a Benelux államok (9 terhesség). Nagy-Britannia (20) és Kanada (16) a sor közepén található, míg az Amerikai Egyesült Államok (53) a sor elején foglal helyet. A világsorrendet Nigéria (233) vezeti, azt Niger (103), végül India (73) követi.

Tini szerelem - illusztrációAmíg a fejlett országokban a tinédzserkori terhességek véletlenül következnek be, kiváltképp az igen fiatal kori terhességek, addig a világ számos pontján, például Indiában, a korai házasságkötésekre vezethetők vissza: ezek az eltérő kulturális alapokból következnek, és a nők tradicionális helyzetét tükrözik. Afrika déli részén a korai anyaságra ráadásul még úgy is tekintenek, mint a termékenység bizonyítékára. Számos fejlődő országban a fogamzásgátló eszközök még mindig nehezen beszerezhetők – még a nemzeti és nemzetközi családtervezéssel foglalkozó szervezetek intenzív erőfeszítései ellenére is.

Egy mostani, Németországban, az Egészségügyi Oktatás Szövetségi Központja (Federal Centre for Health Eucation – BzgA) által vezetett, 2278 terhes lánnyal készített interjúból származó kutatás eredményei szerint leginkább a szociális háttér és az iskolázottsági szint befolyásolja a korai szülés valószínűségét.

Németországban a terhes lányok közül egy gimnáziumba járó terhes lányra öt általános középiskolába járó terhes jut. Gyakran a fogamzásgátlással és a tablettával kapcsolatos információk hiányát lehet felfedezni – amikor már késő. Az oktatásbeli hiányosságok és a karrier-lehetőségek szegénysége számos lánynak azt jelenti, hogy egyedül a gyermekvállalástól várják, hogy valami perspektívát nyit az életükben (ez főként a szociálisan rossz helyzetben lévő vagy fiatal muszlim lányokra igaz). A fiatal terhesek háromnegyede 16-17 éves, csak 1%-uk esik a 13 évesek vagy fiatalabbak közé.

Meglepő módon csak a megkérdezettek egyharmada nem tett semmit a teherbeesés ellen. A válaszadók több mint 60%-a szedett tablettát vagy használt gumióvszert, vagyis valamilyen “megbízható” módszert – ugyanakkor ezeket az eszközöket vagy nem megfelelően használták vagy azok “nem használtak”. 50%-uk ekkor nem volt tudatában annak, hogy létezik esemény utáni tabletta, vagy nem tudták, hogyan lehet hozzájutni. A 18 éven aluli fiatal lányok körében elvégzett abortuszok száma 1996 és 2006 között 40%-kal emelkedett – évi 4724-ről 6590-re. Németországban összességében a tinédzserkori terhességek megközelítőleg 60%-a végződik abortusszal.