Nőgyógyászkereső
TUDÁSTESZT

Halálos csókok

2011-12-28
A cím kapcsán általában az embereknek az állati viselkedés területéből merülnek fel homályos képek. A fejekben ott fészkel valami pókféle képe, aminek halálos szerelmi csípéséről hallottak már egy s mást.

Hóhérpókok

A tevepókok ármányos módon ejtik el áldozataikat. Ravaszul úgy közelítenek a kiszemelt zsákmányaik felé, mintha csak ártatlan baráti szándék vezérelné őket. Amikor azonban a közelükbe érnek, a szájuk két oldalán növesztett tapadós szervvel egyszerűen bekebelezik a kiszemelteket.

Az ausztráliai tölcséres pók sem veszélytelen állat. Érdekes módon a legtöbb élőlény nyugodt lehet támadásukat illetően, csak az ember és a rovarok esnek áldozatául. „Csókjába” bele lehet halni, ha két órán belül nem érkezik segítség. Az elmúlt száz év tizenhárom ilyen végzetes esetet jegyzett fel.

A filmvászon halálos csókja

csók-illusztráció1942-ben Karády Katalin főszereplésével vetítettek egy hasonló című filmet. A hősnő félt a szerelemtől, mert a családi legenda, amely szerint csókjuk halálos, háromszor is igaznak bizonyult. Az utolsó szerelem, a pszichológus férj azonban utána jár a dolognak. Kiderült, hogy tényleg élt a családban egy ük-ük nagyanya, valamikor a középkorban, aki abban lelte örömét, hogy férfiakat mérgezett meg, méghozzá az ajakfestékbe kevert méreg felhasználásával. Miután a titokról lehullt a fátyol, a hősnő lelkiállapota helyreállt, és minden happy and-el zárult.

Nem mindenki ilyen szerencsés azonban. Az élet produkál egy-két különleges történetet. Bármilyen hihetetlen, a csókba is bele lehet halni.

Egy csók, és aztán halál

A kanadai Quebecben egy gyanútlan fiú randira készült. Éhes lévén azonban gyorsan bekapott egy földimogyoró vajas kenyeret, mielőtt elindult szíve választottjához. Azóta már jó párszor elátkozhatta azt a végzetes uzsonnát. Ugyanis a barátnője, akivel hosszú és forró csókot váltott a találkozásukkor, belehalt ebbe. Mint utólag kiderült, a tizenöt éves lány allergiás volt a mogyoróra.

Egy másik nő a rákféléket nem bírta elviselni. Ennek ellenére egy olyan étteremben dolgozott, ahol többek között tengeri herkentyűk is szerepeltek az étlapon. Ő ugyan óvatosan kikerülte ezeket az étkeket, viszont úgy tűnik, még sem volt elég elővigyázatos. Egy alkalommal heves csókolózásba kezdett egy ottani pincérrel. Nem tudhatta, hogy a mohó férfi rákot fogyasztott előtte. Az élvezeteket rövidre szabta az allergia. Pár perccel a csókváltás után heves rohamot kapott a hölgy, aki csak a gyors orvosi bevatkozásnak köszönhette az életét. Utána nyomatékosan figyelmeztették az orvosok arra, hogy nagyon kell vigyázni, semmilyen formában nem érintkezhet az ilyen ételekkel, nemhogy megkóstolni nem szabad, de még meg sem érintheti azokat.

Allergiás vagyok a férjemre

Ezt a mondatot naponta  több  ezren elmondhatják a világ minden részén.

De nem mindegy, hogyan.

Ugyanis az „exkluzív” betegségek sorában tényleg létezik egy olyan, amelyik a férj, a társ mirigyeit nem képes tolerálni. Vannak olyan szerencsétlen asszonytársaink, akik a férfi verejtékére vagy spermájára allergiásak.

Ráadásul a legváltozatosabb formában nyilvánul meg, és az együttléteket követik.
A vulva viszketésétől kezdve, a véres hasmenésen keresztül, a szemhéj megduzzadásáig sok minden előfordulhat. A legdurvább változatokban anafilaxiás sokk éri a pácienst.
Ez az allergiás reakciók legsúlyosabb tünet együttese, életveszélyes klinikai állapotot jelent.
A szervezetbe jutó allergének hatására olyan mennyiségű hisztamin és ún. biogén amin szabadul fel, ami teljes egészében felborítja a keringési –és légző rendszert.

A statisztika szerint ezer ilyen eset közül egy végződik halállal.

Életmentő csók

A sok rémség után nem árt valami biztatóval zárni a csók-sort.

A mesebeli csókról mindenki hallott már, a jóságos királylány megérint ajkával a csúf békát, és  minden megoldódik.

De nemcsak a mesében van ez így.

Az angliai George Hudspet-nél tíz évvel ezelőtt súlyos szembajt diagnosztizáltak. Annyira nem lepődött meg ezen az öregúr, hisz édesapja és nővére is ebben szenvedett, viszont roppant mód elszomorodott, mert tudta, hogy a betegség vaksággal jár. Pontosan így történt a brit nyugdíjassal is. Megvakult és kilenc évig semmit sem látott, amikor egy szép napon kezébe vette felesége fényképét és megcsókolta azt.

Ezután visszafordult előző tevékenységéhez, a hang irányába, a tévé felé. Majd megállt a szíve a meglepődéstől. Hirtelen visszatért a látása, nemcsak halotta a tévé adását, hanem látta is képeit.

Erre az esetre ráfogható, hogy csoda történt.

Egy csók és vége a vakságnak. Ennyi történt.

- Intera -

Kapcsolódó cikkek:

Állati vonzalmak
Ha egy nő vadászik
A nyíltan vállalt szexualitás és a tabuk
Szexualitás és egészség