Azaz miért van az, hogy sok húszas évei végén járó vagy harmincas évei elején járó fiatal, még otthon lakik, úgy él, mintha még egyetemista lenne, nem szeretne megházasodni, a gyerekvállalásról nem is beszélve?
Egyik ok, mutatnak rá a szakemberek, hogy a mai fiatalok előtt számtalan lehetőség van, amit ki is akarnak használni. Míg korábban a nőknek még továbbtanulni sem volt lehetőségük, ma előttünk is ugyanúgy nyitva áll minden felsőoktatási intézmény és a munkahelyek nagy része is (itt még mindig könnyebb a pasiknak). Valahol érthető, ugyanakkor népességcsökkenéshez is vezet, hogy míg korábban a nők 20 és 25 éves koruk között megszülték az első, sőt nem ritkán a második gyermeküket, addig manapság jelentős részük továbbtanul, majd karriert épít, és a gyermekvállalásra nem ritkán csak 30-as évei elején vállalkozik. Sok fiatal nő és férfi úgy érzi, annyi minden vár rá az életben (tanulás, ösztöndíjak, utazások, bulik), hogy a családalapítást és az ezzel járó kötöttségeket túl nagy tehernek és áldozatnak érzik. A fiatal nők egy részénél egyébként pszichés problémákat is okoz, hogy míg a társadalom elvárná, hogy minél előbb anya legyen és háziasszony, addig ő szeretné előtte megvalósítani az álmait és önmagát, és ezt - ellentétben a régi idők asszonyaival - nem feltétlenül az anyaságban látja.
Másik ok, hogy a laza, bulizós egyetemi évek után, a munkába állást, a napi gyakran 10 –12 órás robotot, a szabadság és nyári szünetek elvesztését sok fiatal traumaként éli meg, és visszamenekül a biztonságos családi fészekbe, ahol legalább a korábbi életének egy részét még tudja élni, főznek és mosnak rá, kiszolgálják, stb. Mivel manapság sok az egyszülős háztartás, így sok szülő sem tiltakozik az ellen, hogy gyermeke visszatérjen vagy el se hagyja a családi fészket, hiszen így ő sem marad egyedül – pedig ez hosszú távon nem jó sem a szülőnek, sem a gyereknek, ez a fajta szeretet pedig önző, hiszen megakadályozza a fiatalt abban, hogy „leváljon” a szüleiről és a saját lábára álljon.
A mai fiatalok az egyetemről, főiskoláról kilépve szembetalálják magukat a gazdasági válság következményeivel, azaz egyre nehezebb munkát találni, és különösen az alacsony fizetésű kelet-európai régióban lakást venni is csak szülői segítséggel, vagy hosszú, évekig tartó kuporgatással lehet. Sok fiatal úgy érzi, nem olyanok a kilátásai, hogy családot alapíthasson a közeljövőben, a lakásvásárlás is fényévekre van tőle, így a fizetése egy részét arra fordítja, hogy jobban érezze magát, azaz szórakozik, vásárolgat, utazgat, mert azt még megengedheti magának (különösen ha otthon lakik). – mondja a szociológus a kutatási eredményekről.
-dailymail.co.uk-
A nők másképpen bátrak
A nők foglalkoztatása
A karrierista nő