Nőgyógyászkereső
TUDÁSTESZT

A nők másképpen bátrak

2011-10-23
A bátorság az eddigi sztereotípiákkal ellentétben nem csak a férfiak tulajdonsága. Míg a férfiak az anyagiak terén számítanak merésznek, addig a nők a keményebb beszélgetésekben bizonyulnak bátran szókimondónak.

A nők alapvetően kevesebb kockázatot vállalnak – olvasható az amerikai Columbia Business School egyik legutóbbi tanulmányában – ám a férfiakkal ellentétben a nők nyitottak arra, hogy harmincas éveik közepén járva a korábbival teljes ellentétben álló karriert indítsanak el.

„A nők a férfiakkal ellentétben sokkal inkább vállalják, hogy üzleti találkozókon kellemetlen témákról is nyíltan, kendőzetlenül beszéljenek, ám a férfiak az anyagiak terén vállalnak könnyebben nagyobb kockázatot” – írja Elke Weber és Bernd Figner szociológus egy, a Current Directions in Psychological Science című szaklapban megjelent cikkben.beszélgetők-illusztráció

A tanulmány teljesen ellentmond az eddig érvényes kliséknek – hangsúlyozzák a szerzők. A kockázatvállalási készség – az adatok alapján úgy tűnik – azzal van összefüggésben, hogy az adott szituáció mennyire számít gyakorinak a rizikót vállaló esetében. „Minél több tapasztalata van valakinek az adott helyzettel kapcsolatban, annál kevésbé találja ’meredeknek’ – magyarázza Weber.

A kutatók a különösen nagy kockázatokat is vállaló fiatalok körében is megdöbbentő megállapításokat tettek: amikor az adott tizenéveseknek elég idejük és lehetőségük volt egy döntésről gondolkodni, a kockázatvállalásuk már egyáltalán nem tért el a felnőttek vagy gyermekek esetében tapasztalttól. Ám abban a pillanatban, amikor az érzések és megérzések kapnak szerepet, óriási rizikóra is hajlamosak lesznek.

„Az érzelmek ugyanakkor a társadalom minden résztvevője esetében óriási befolyásoló tényezőnek számítanak” – hangsúlyozza Figner, ám szerinte az érzések és a tettek között nincs szoros összefüggés: „ha például valaki felbosszantja magát azon, amit valaki más mondott, hajlamos később példának okáért túl gyorsan hajtani az autópályán, holott a száguldozásnak igazán nincs köze az elhangzottakhoz.”
 
-welt.de-

Kapcsolódó cikkek:

A nők foglakoztatása
A férfi és a nő a stresszben is más
Munkahelyi szabály játék
Karrierre fel
A karrierista nő